001

Az ágyamban feküdtem mikor hangos kiabálás és csapkodás vert fel az álmomból, az ablakhoz sétáltam, a szobában az egyetlen hely ahol ki lehetett látni illetve minden szoba két oldalán volt egy rácsos 50x50-es kis ablak ahol át lehetett látni a másik szobába mivel mindenhol közvetlen fal volt.Nem fordultam el mikor az egyik őr eljött az ajtóm előtt és a fémből készült kis bögréjét idegesítés képen végighúzta rajta,a hátamon végigfutott a hideg.

  -Te.-állt meg az egyik ajtó előtt, az ajtómhoz siettem és mikor kinéztem, kifújtam a levegőt. Nem én...

  -Eresszenek.-sikította a mellettem lévő lány, aki a ruhájánál fogva húztak ki a szobájából,  kétségbeesetten kapaszkodott az ajtóhoz mikor az őr egy rántással lehúzta róla és a földre puffant, sírt, nem is kicsit, tudta hogy hova megy. Az ajkamba haraptam. Soha egyikük se jött vissza. Ez az, egész olyan brutális volt. Megcsörrent megint a kis fémes bögre az ajtókon, és nyílt az ajtó majd jött az újabb kétségbeesett sikítás. Mindennap ugyan az...nem értem miért nem szokták már meg. Senki nem akar menni de mindegyikünkre rákerül a sor. Vettem egy nagy levegőt és lassan kifújtam azt. Ebben a házban semmi sem volt szent. Mindegyikünk azért volt itt hogy eladják őket, miket felégették a központot mindenkit aki nem tudott elmenekülni begyűjtötték és ide hozták. Azóta itt várunk hogy eladjanak minket mint a rabszolgákat.

  -Mindenki kifelé.-nyílt ki az összes ajtó, felálltam és kisétáltam. Mindenki sorban állt, mellettem hiányzott az egyikünk. Magam mögé néztem, hirtelen nagyra nyíltak a szemeim, a mögöttem lévő fiún kapucni volt. Mielőtt még bármit is tudtam volna mutatni az egyik őr lerántotta a fiúról a kapucnit.

  -Hol vannak a füleid kicsi Neko?-kérdezte és oldalra döntötte a fejét és a fiút nézte, mielőtt még bármit is mondhatott volna a falnak lökte.

  -Ki rontott meg?Eladhatatlan kis mocsok.-mondta és visszalökte a szobába és rázárta. Lassan elindult a sor és mindenki ment le ebédelni. Minden nap ugyan a a megszokott rutin, senki se mert megszólalni míg ezek figyeltek minket, az ebédlőben szabadabban tudtunk mozogni. Leültem egy asztalhoz, nem szerettem senkivel se megbarátkozni mert nem egy barátomat vitték ki innen.

  -Szabad?-kérdezte meg egy fiú. Idősebb volt. Bólintottam és tovább ettem, leült mellém és csendben folytatta az evést.

  -Mióta vagy bent?-kérdezte, és az ujját a fém tálcán kopogtatta, ahogy a tányér mozgott rajta szörnyű hangot adott ki, megmozdítottam a fülem, amit észrevett.

   -Ja bocsi...-mondta és abbahagyta.

  -A központ felégetése óta...-mondtam és felnéztem rá.

  -Szerencsés vagy...-mondta és oldalra döntötte a fejét.

  -Nem...nem vagyok az. Nem akarom az életem a 4 fal között letölteni.-csattantam fel mérgesen.

  -De nem tudod mi van odakint.-mondta és a kezében a villáját forgatta.

  -Bármi ami kint van, jobb lehet ennél a lepratanyánál.-mondtam és körbenéztem.

  -Tudom ki lesz a következő.-mondta és letette az evőeszközöket a kezéből, visszafordultam felé és kicsit hunyorogtam, nem tudtam hogy most blöfföl vagy komolyan mondja.

  -10 embert engednek ki a holnapi napon,de nem olyan lesz mint a többi.Kint az udvaron lesznek kint...szerintem ők mások mint a többiek...-nézett komolyan a szemeimbe.

  -Hogy érted ezt?-ráncoltam össze a szemöldököm.

  -A nagy részük Fighter lesz.-mondta és összefonta az ujjait.

  -Nem értettem soha sem ezt a System dolgot...és hogy mi miért is vagyunk jobbak mint az emberek.-mondtam és lassan kifújtam a levegőt és az órára néztem, majd eldugtam a zsebembe egy 3 szelet kenyeret és az ebédhez járó müzlit.

  -Majd biztos lesz aki elmondja.-mosolygott és felállt, és kivitte a cuccait. Megforgattam a szemeim és tovább ettem, nagyon érdekelt kiket visznek ki,a csengő zökkentett ki a gondolataimból. Két őr irányított mindenkit vissza a szobájába, mikor csend lett az ajtóhoz sétáltam és meggyőződtem hogy senki nem lát,a szoba jobb oldalához sétáltam és a kis rácsos ablakon átnéztem. A neko akit az őr visszalökött a szobából ott ült a szoba másik sarkában.

  -Héé gyere ide.-mondtam és a rácsokat fogtam és felhúztam magam hogy lásson is, hirtelen felnézett, lassan felállt és felnézett, leugrottam és kivettem a cuccokat a zsebemből és megint felugrottam és átnyújtottam neki.

  -Edd meg...neked hoztam.-mosolyogtam és lenyújtottam neki, lábujjhegyre állt és elvette, így nagyon kis fiatalnak látszott.

  -Köszönöm.-nézett fel rám a csillogó barna szemeivel,elmosolyodtam és leugrottam.A kis ablakhoz sétáltam és kikönyököltem, a rácsok akadályoztak, de még ez is több volt mint a semmi.

  -Danielnek hívnak.-hallottam egy halk hangot.

  -Én Louis vagyok, örülök hogy megismertelek...-mondtam és kis ablakra néztem majd vissza kifelé.

Lefekvési idő után nem sokkal nyílt az ajtó és valaki a farkamnál fogva megragadt és kirántott az ágyból, mérgesen kaptam oda mivel ez eléggé tud fájni.

  -Maradj csak nyugodtan.-mondta és megfogta a pólóm és annál fogva kihúzott a szobából és bezárta mögöttem az ajtót. Mindenki felkelt a sok csapkodásra és egyre több ideges tekintet szegeződött ránk a 10 Nekora akik a falnak dőlve ültek hátul megkötött kezekkel. Néhányan sírtak mert nagyon féltek, ilyen még nem volt. Este soha nem vittek el senkit se. Egy mindenki számára biztos volt, aki kimegy a szobából az többet nem jön vissza. Most itt vagyunk tízen és nem tudjuk mi fog történni, egy egy őr mindenkit felrángatott a földről és elindultunk a folyosó végére.

  -Csak 91-esek?-kérdezte egy férfi aki fekete ruhában volt.

  -Igen mind a központból ahogy kérte.-mondta az egyik őr és mindenkit leültettek egy kis körbe,a szobában csak kevés fény volt.

  -Ez nem a ti napotok ma...-mondta és körbesétált körülöttünk.

  -Sokkal többet fizetnek értetek ha tudják hogy eddig nem csak egy helyben ücsörögtetek...-mondta és megfogta az egyik fiú arcát.

  -Meg ugye ők biztosan igaziak...-nevetett egy másik férfi aki, fehér köpenyt viselt. Igazi?

  -Magukra bízom őket, nem kell maradandó sérülés,de holnap még látszódjon.-mondta a Nagyfőnök és kiment a szobából.

1 óra múlva nyílt ki az ajtó újra, 3 lányt ájultan húztak vissza a szobájába, mikor kinyitották az ajtót és besétáltam az ajtón körbenéztem és az ágyam felé indultam, előtte letérdeltem és a fejem az ágyra döntöttem. Nagyon fájt a hátam.

  -Mi történt?-kérdezte a nemrégiben megismert barátom.Nem válaszoltam, nem akartam és teljesen le is voltam fáradva testileg és lelkileg is.Lassan vettem a levegőt és a lassan beszűrődő lámpák fényét néztem.Egy nap és kijutok...

Reggel a földön feküdve keltem fel arra hogy valaki a hátamnál matat, egy fekete hajú srác volt, felnéztem és rögtön ellöktem a kezeit. Fehér köpenyt viselt.

  -Héé nyugi, én csak segíteni szeretnék.-kiegyenesedett és a csípőjére tette a kezét.

  -Akarod hogy elfertőződjön?-húzta fel a szemöldökét

Nem szóltam semmit se. Elmosolyodott.

  -Feküdj fel kérlek az ágyra így jobban meg tudom nézni.-mondta és az ágyra mutatott. Felfeküdtem ő meg mellém guggolt és kettévágta a gézt.

  -Hm...nem hiszem hogy marad heg...max egy kicsi, de ha most szépen kitisztítom jobb lesz később.Viszont nem mondom hogy most kellemes lesz.-mondta és megsimogatta a fejem a füleim között.Megvontam a vállam és elhúztam a fejem.

  -Rendben akkor megcsinálom, de fájni fog.-figyelmeztetett és elővett egy kis üveget és egy nagyobb hófehér rongyot, öntött rá az üvegből majd lassan elkezdte áttörölni vele a hátam. Nagyon marta az egész hátam összeszorítottam a fogaim és behúztam a füleim. Nagyon fájt.

  -Sajnálom cicus...mindjárt jobb lesz.-mondta és még öntött az üvegből és újra áttörölte, ledobta a rongyot a földre.

  -Ennyi volt, már csak kötözök.-mondta és megfogta a gézt, lassan felálltam és felemeltem a kezeim, elkezdte körém csavarni majd mikor elég volt elvágta és rakott rá egy kis kapcsot és a többi anyagba kapcsolta. 

  -Köszönöm.-néztem rá mikor elkezdett pakolni,

  -Ugyan, ez csak természetes.-mondta és volt valami sokat sejtető a mosolyába. Nem kellett mondania akkor is éreztem valamit.

  -Nem hiszem hogy többet találkozunk, de elmondom hogy innen csak jobb helyre kerülhetsz. Zayn Maliknak hívnak.-nyújtotta a kezét a kis monológja után. Kezet fogtam vele.

  -Louis Tomlinson.-mondtam.

  -Örülök hogy találkoztunk, jobb lett volna ha máshogy.-mondta mosolyogva és az ajtóban még intett egyet és kiment.

  -Ő ki volt?-néztem fel az ablakba a leskelődő Daniel.

  -Szerintem az ügyeletes orvos, láttam már itt. Tudod amikor ketten összeverekedtek. Nem sokat van itt, ha jól tudom valamilyen kórházban dolgozik.-nézett rám.

  -Értem.-bólintottam és leültem az ágyra és a kezeimbe támasztottam meg az arcom.

  -Mi történt veletek tegnap este?-kérdezte.

  -Azt mondták eladhatóbbak vagyunk sérülésekkel, ezért mindenki kapott valamit. Az egyik lány arcát megvágták, szörnyű volt nézni.-mondtam és megtöröltem az arcom.

  -Nem gondoltam volna hogy az emberek képesek ilyenekre...és azt mondják hogy mi vagyunk az állatok.-forgatta meg barna szemeit. Felnéztem rá, még mindig nagyon fura volt egy Nekot fülek nélkül látni.

  -Reggeli.-nyíltak ki az ajtók és egy őr lekísért minket. Mindenki leült a helyére. Én is a saját kis asztalomhoz, ahova ezúttal csatlakozott Daniel is.Hirtelen mellénk csapódott a tegnapi idősebb srác is.

  -Bocsánat tegnap időm se volt bemutatkozni.Andrew.-mosolyodott el és körbenézett.

  -Hallottátok hogy tegnap...-mondta és minket figyelt.

  -Ott voltam.-mondtam és visszatettem a kanalat a levesembe.

  -Ohh...nem akartam mondani hogy milyen rosszul nézel ki...de akkor ezért.-mondta és végignézett rajtam.

  -Mi történt?-kérdezte.

  -Csak mindenkin hagytak valami nyomot ami azt mutatja hogy milyen kis harciasak vagyunk.-forgattam meg a szemeim.

  -Eladhatóbbak.-mondta ki Daniel a kulcsszót. 

  -Áhh igen...éreztem hogy ez van a háttérben.-mondta és megvakarta a füle tövét.

  -Miért mi?-kérdeztem.

  -Miért ti?-kérdezett vissza.

  -Csak '91-esek voltak ott.-válaszoltam a kérdésére.

  -Mert ti vagytok az utolsó Nekok abból az évből...vannak még páran de ők vagy kiszabadultak amikor felégették a központot vagy eladták már őket és a megmaradtak közül ti vagytok a mára legalkalmasabbak.

  -Miért mi lesz ma?-kérdezte Daniel.

  -Kiküldik őket és hagyják hogy természetesen viselkedjenek. Nem hiába a mai napra titeket visznek ki.Hidd el nekem.-mondta és a szemeimbe nézett.

  -Teljesen hidegen hagyd csak ki akar innen jutni.-mondta.

  -Honnan tudsz ennyit?-kérdezte Daniel Andrewt csodálkozva.

  -Engem elfogtak, én 87-es vagyok. Idősebb mint ti. Én többet tudok a kinti dolgokról mint ti, de nem tudom mi fog rátok várni kint. Nem tudjátok milyen emberhez kerültök, lehet hogy a szervezet tagjai vesznek meg titeket, nekik csak arra lesztek jók hogy játszadozzanak veletek, vagy Fighterhez. De nem mindenki harcos. Vannak akiknek csak azért kell egy Neko hogy alávetettként bánjon vele,vagy csak úgymond kisállat pótlónak,de ugye attól többek vagyunk.

  -De...nem úgy volt hogy az embereket elrabolja az a szervezet?-kérdezte.

  -Igen ez igaz de az a baj hogy erről nem tudok sokat.-vakarta meg a tarkóját. Nagyon régen voltam kint szóval még örömmel is töltött el hogy kicsit kint lehetek.

  -Mire vagyunk mi jók a Fightereknek?-kérdezett megint Daniel.Igazából amiket kérdezett engem is érdekeltek, de én nem akartam megkérdezni.

  -Egy Neko szívósabb mint egy ember.-mondta és felkönyökölt az asztalra és megtámasztotta a fejét a kezében.

  -Engem érdekel.-mondta Daniel és tovább ette a levesét. Valahol engem is érdekelt, de nem vallottam be magamnak, se nekik.

  -Érdekes az biztos...-mondta és mielőtt folytatni tudta volna megszólalt a csengő, mindenkit visszatereltek a szobába, kivéve minket azt a 10 embert akiket kiválasztottak.